Leonard Cohen tizennyolc nagylemezzel a háta mögött mutatja be a magyar közönségnek karrierje csúcs- és fordulópontjait jelentő dalait. A Papp László Budapest Sportaréna augusztus 31-én telik meg a legenda hangjával.

Általában korszakot alkotnak azok az óriási tehetséggel megáldott fiatal költők, akik dalokba, zenébe is tudják önteni gondolataikat. Ha húszas éveiket sikerül túladagolás, öngyilkosság és elborult vallási szektákhoz való csatlakozás nélkül átvészelniük, örülhetünk, hogy még többet kapunk tőlük. Szerencsére Leonard Cohen nem vált fiatalon halott legendává, és most is bölcs öregként turnézza körbe a bolygót, hogy tovább terítse több évtizedes és friss munkásságának termését.

Van is miből válogatnia, hiszen tizennyolc nagylemeze és számos neves művésszel közösen kivitelezett alkotása többnapos koncertekhez is elegendő muníciót nyújtanának. Nézzük stúdióalbumait.

Songs Of Leonard Cohen (1967)
A költészetből átlépve a dalszerzés mezejére Cohen eleinte country-s hangszerelésben adta elő dalait. Első lemeze, a ’67-ben megjelent Songs Of Leonard Cohen mélyen érzelmes, lírai dalai közül több is klasszikussá vált az elmúlt évtizedekben. A megjelenés hatalmas hatással volt a kor zenészeire is, számos feldolgozás készült a Suzanne-ból, de a Sisters of Mercy, a Hey, That’s No Way To Say Goodbye és a So Long, Marinne is erős inspiráló hatással volt többek között Peter Gabrielre, a The Lemonheads-re és a The Vogues-ra is. A lemez produceri munkálatait a tehetségek felfedezésében élharcos sztárproducer, John H. Hammond végezte, de egészségügyi problémái miatt hamarosan kénytelen volt kiállni Cohen mellől. Az Egyesült Államokban gyengébben szerepelt az album, mint Európában és Kanadában. Az amerikai Billboard-listán csak a nyolcvanharmadik helyig jutott, miközben az Egyesült Királyságban a tizenharmadikig.

Songs Of Love And Hate (1970)
Amerika szintén nem értékelte kellőképp a hetvenben megjelent Songs Of Love And Hate-et, legalábbis a világ többi részéhez képest. Ez máig Cohen legnagyobb bevételt generáló albuma, Angliában a negyedik, Ausztráliában a nyolcadik helyen végzett abban az évben az albumok között, de a tengerentúlon csak száznegyvenötödikig jutott. A kettébontott album (Side one, Side two) első része foglalkozik a gyűlölet tárgykörével, még a másik a szerelem előtt rója le tiszteletét. Érdekesség, hogy mindkét oldalon négy-négy dal található, amelyeket a stilisztikai jellemzőik és az előadásmód alapján könnyen össze lehet párosítani egymással. A hate-oldalon található Avalanche például a Love Calls You By Your Name-re rímmel, de a többi dalnál is kiválóan sikerült a kapcsolás. A Last Year's Man-en kívül egyébként az összes dal koncerteken lett rögzítve.

New Skin For The Old Ceremony (1974)
Cohen negyedik stúdióalbumán kezd látványosan eltávolodni korábbi albumainak hangzásától, a hangszerelést a hegedű, a mandolin, a bendzsó és a gitár uralja. Az új hangzás sikere Angliában ismét sikeres, Amerikában viszont nem kerül a Billboard top kétszázába sem. A korong legismertebb és legnagyobb port kavart dala a Chelsea Hotel #2, amelyik egy new york-i hotelben töltött pásztoróráról szól. Később Cohen egy sztorizás közben teljesen világossá tette, hogy a nő, akiről énekel, Janis Joplin, az indiszkrét viselkedésért egy kilencvennégyes BBC-közvetítésben kért elnézést.

Death Of A Ladies Man (1977)
A hetvenhetes Death of a Ladies' Man hangzására erős hatással volt Phil Spector producer közreműködése, aki az általa kidolgozott Wall of Sound rögzítési technikát is bevetette az album készítésénél. A folkos hangzásába dzsessz, rock, sőt még funk elemek is vegyültek, ám ez – annak ellenére, hogy Spector nagyon elájult a közös gyerektől – sok rajongó számára túl nagy ugrás volt Cohen korábbi lemezeihez képest. Ennek ellenére az ötvennél is több zenész és vokalista közös munkája eredményeként technikailag komoly tettet vittek véghez. A Don't Go Home With Your Hard-On című számban Bob Dylan és Allen Ginsberg is vokálozik a háttérben.

Recent Songs (1979)
A Recent Songs-al Cohen valamelyest visszatért folkos gyökereihez, ám Phil Spector erőfeszítései nem maradtak nyomok nélkül, ez az album is erősen a dzsessz hatása alatt áll. Szoros, de rövid együttműködés keretein belül Raffi Hakopian cigányhegedűvel tett hozzá az albumhoz, sőt egy egész mexikói mariachi banda is zenél Cohen alá. Jennifer Warnes-szal már hosszabb távra kapcsolódtak, számos közös dalt írtak együtt, a nő vokalistaként szerepel az albumon.

Various Positions (1984)
A nyolcvanas évek a szintetizátort is behozták zenéjébe. A Various Positions nyitódalában jelenig meg a hangszer, a Recent Songsról már ismert Jennifer Warnes viszont már minden számban szerepel Cohen mellett. A lemezt – amelyen az erősen vallási töltetű, rengeteg művész által feldolgozott Hallelujah is található – a Columbia Records egész egyszerűen nem adta ki az Egyesült Államokban Cohen népszerűségének időszakos visszaesésére hivatkozva. Ugyanakkor Kanadában és Európában is nagy sikere lett a Various Positionsnek, csakúgy, mint többi megjelenésének. Cohen ezt ironikusan meg is köszönte a kiadó főnökének, örömét kifejezve, amiért nem vitték túlzásba az album amerikai promóját.

I'm Your Man (1988)
A szintetizátor-korszak nála 1988-ban tetőzik az első lemeze óta legnagyobb dobásnak számító I’m Your Man albumán. A társadalomelemzést sötét humorral lebonyolító dalszövegek az album címadó dalában és a First We Take Manhattanben ütöttek a legnagyobbat. Ezekben az években közelebb kerül a filmes világhoz, zenét kölcsönöz a Pump Up The Volume-nak (Everybody Knows), és még korábban epizódszerepet bíznak rá a Miami Vice-ban.

The Future (1992)
Cohen egyik legsikeresebb albuma, de nem meglepő, hogy az Egyesül Államok ebben az esetben sem produkált kiugró eladási mutatókat. Kanadában megőrültek a The Future és a Closing Time című számokért, sőt ebben az időszakban a filmipar figyelmét is komolyabban felkeltette a gospel-kórusok, szintetizátor-balladák és a poposabb country-zene mesteri keverése. A Democracy a nálunk is jelentős rajongótáborral rendelkező Maffiózók (The Sopranos) sorozat főcímdala lett, a Waiting For The Miracles, az Anthem és a The Future a Született gyilkosokban jelent meg, de a David Gale élete és a Wonder Boys is használta az album zenéit. Ezzel Cohen zenéje a fiatalabb generációkhoz is eljutott, egyre népszerűbb lett ezekben a körökben is.

Ten New Songs 2001 
Az új évezred első albumát Sharon Robinsonnal együtt alkották, aki nemcsak a dalszerzésben és a produceri munkálatokban volt aktív, Bob Metzger gitárjátékán kívül az összes többi hangszert ő szólaltatta meg. Első hely Kanadában, Lengyelországban és Norvégiában – az első kettőben platinalemez is lett –, de az Államokban megint csak a száznegyvenharmadik. Ez Cohen első digitálisan rögzített lemeze, de ez sem professzionális hangstúdióban, hanem az énekes saját los angeles-i otthonának stúdiójában készült.

Dear Heather 2004
Eddigi utolsó stúdióalbumát is ebben a házi bázisán vette fel Sharon Robinsonnal. A lemez időutazás, Cohen több korszakát is felöleli, de természetesen az aktuális történések sem kerülnek ki látószögéből. Az On That Day a szeptember 11-i támadásról emlékezik meg; a Villanelle for Our Time a zen buddhista közösségből történő 1999-es visszatérésekor íródott; a To A Teacher egy spoken word szám, amit még ’61-ben írt a kanadia költő, A:M. Klein tiszteletére; Tennessee Waltz a ’85-ös Montreux Jazz Festivalon rögzített, majd digitálisan felfrissített track.

Albumok, amelyek nem a stúdiómunkálatok miatt váltak egésszé:
Songs From A Room (1969)
Live Songs: Leonard Cohen (1973)
The Best Of Leonard Cohen (1975)
Cohen Live (1994) 
More Best Of Leonard Cohen (1997)
Field Commander Cohen Tour Of 1979 (2001)
The Essential Leonard Cohen (2002) 
Live In London (2009) 




 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.